Egy 1093-ban kelt oklevél már megemlékezik a településről, mely a történelem folyamán mindig is a pannonhalmi apátság egyik fő halászfaluja volt. Falunk valószínûleg egy telepesrõl kapta a nevét. Errõl tanúskodik Szent László birtokfelsorolása, melyben a helység ily módon szerepel. Véneknek többféle elnevezése létezett az évszázadok során: Weinuch, Weinick, Wének. 

I. István király uralkodása alatt már létezõ település. Akkoriban a Pannonhalmi Apátság tulajdonát képezte a halászfalu. Az itt élõ embereknek kötelességük volt az apátot Zigeth-fõig vinni és a hajósi szolgálatot ellátni. Továbbá köteles volt a község az egyház fonalából hálót szõni és a szentmárton hegyiek számára vizákat fogni.

II. András király korában kelt oklevélben említés történt Vénekrõl. Ebben a falu lakói a fõapát ellen emeltek panaszt. Történt ugyanis, hogy az itt élõ házas és legényembereket az egyházi méltóság korlátlan ideig tartotta a csepeli révben révészként. Az okmányból az is kiderül, hogy a fõapát a Véneken élõ halászoktól az összes hal beszolgáltatását követelte.

1216-1225 a pápa megerõsíti a bencések tulajdonát, majd IV. Béla királyunk egyik okiratában szerepel Weinuch, mint apátsági halászok által lakott praedium. "Második honalapítónk" az akkoriban itt élõ közel 70 háznép kötelességeit és kiváltságait is meghatározta. Vének ekkor a Duna bal partján terült el. Szomszédai: Gunu-Gönyü, Szt. Iván és Huché-Hecse voltak.

1505. augusztus 1-jén tiltakozást nyújtanak be II. Ulászló királynak a véneki Duna sziget miatt. Az írások 1520-ban említik meg Véneket a mai helyén, amikoris szomszédai a mai Szõgye, a szlovákiai Csicsó, és az idõk folyamán eltûnt Száva.

1594-ben a törökök Vének felett keltek át a Dunán, hogy a Szigetközben táborozó magyar sereget megtámadják. Ugyanebben az évben Gyõr ostromakor a helység elpusztul.

1619-ben Bethlen Gábor elsõ felkelése alkalmával Véneket Pozsony városának adja zálogba. 1622 évi IV. cikkelye semmisnek nyilvánítja Bethlen Gábor foglalásait, és Vének visszakerül a fõapátsághoz. 1634-ben készül el a véneki templom harangja. 1647-ben Hajogató Ilona boszorkánypere zajlik. Az akkori feljegyzések szerint képes volt a szemmelverésre, és a borból vizet készíteni. 

1713-ban a Fõapát németeket telepít Vénekre, akik 3 évi adómentességet kaptak. Apfeldorfnek nevezték el a helységet az itt található sok almafa miatt. 1737-ben készült el a Nepomuki Szent János templom, melyet az 1800-as évek végén szétbontottak. Helyére 1906-ban épült fel az új, ma is fennálló templom.  

1768-ban Véneken a telkes jobbágyok száma 8, a házas zsellérek száma 11, a házatlan zselléreké 5, az összes úrbérek száma 24. Az akkori lakosság lélekszáma az 1786-os összeírás szerint 160 fõ, a lakóházak száma 28.

Az 1787. évi összeírás említi meg, hogy a Pannonhalmi Fõapátság, miután a monostor elõtti száraz malmát megszüntette, a véneki Öreg-Dunán mûködtetett két vízimalmot. Ugyanezen összeírás említi, hogy 30 gyõri vagy Gyõr környéki polgárnak van malma a véneki Dunán.

A XIX. század legjelentõsebb eseménye kétségtelenül az 1848-49-es szabadságharc volt. Akkoriban a településen mindössze egy nemesember élt, bizonyos Dér Antal. 1851-ben viszont elvették tõle az elõjogokat biztosító nemességet. Történt ugyanis, hogy a véneki nemes a gyõri helyõrség 6 dragonyosának egyik lovát megvette, s 1851-ben azzal ment a piacra. A paripát a császáriak felismerték és ez elég volt ahhoz, hogy visszavonják nemességét. Abban az idõben Vének lélekszáma 1840-ben 205 fõ, 1859-ben 224 fõ, 1868-ban 308 fõ, 1880-ban 330 fõ, 38 lakóház.

1889-ben - elsõk közt a Szigetközben - megalakult a Véneki Önkéntes Tûzoltó egylet. 1890-ben Vének lélekszáma 349 fõ. Az 1900-as évben történt összeírár szerint Véneken 460 ember élt.

1896-ban a honfoglalást irányító hét vezér tiszteletére 7 db tölgyfát ültettek a vénekiek, majd 1898 õszén Erzsébet királyné emlékére ültettek újabb 5 db tölgyfát. A legenda szerint az egyik tölgyfa alá kicset ástak, innen az Aranykert elnevezés, amit 1982-ben Természetvédelmi Törzskönyvbe vettek.

A XX. század elején a településrõl sokan vándoroltak ki Amerikába szerencsét próbálni. Az I. világháború óriási áldozatot követelt a falutól. Összesen 15 véneki lelte halálát a pusztító harcokban.

Lassú Duna vízen gyorsan úszik a hajó
Barna legény szíved miért oly szomorú?
Hogyne volnék Parancsnok Úr ilyen szomorú
Most is arra visznek, merre dörög az ágyú.

Kedves édesanyám, ha föl akarsz keresni
A bihari határszélre gyere ki.
Megtalálod síromat egy kõszikla alatt,
Kedves édesanyám, kisírhatod magad.
(Özv. Kollár Sándorné sz. Sokorai Róza gyûjtése)

A Tanácsköztársaság idején Vének önálló község volt. Az 1920-as években a molnárok befejezték mûködésüket a Nagy-Dunán, s közülük sokan költöztek el a közeli Gönyüre. Az 1936-ban kezdõdõ spanyol polgárháborúnak volt egy véneki áldozata, aki 1934-ben távozott Magyarországról.

Közvetlenül a II. világháború befejezése után 1945-ben megalakult a Földosztó Bizottság, s felosztották a Fõapátsági birtokot.

1947 õszén kezdték el Vének villamosítását, s 1948 májusában kapcsolták föl a villanyt az otthonokban. Ugyanebben az évben szervezték meg a "Földmûves Szövetkezetet". 1950-ben alakult meg Vének és Kisbajcs közös tanácsa.

1954-ben óriási árvíz sújtotta a települést. Már az ezt megelõzõ években is örökös küzdelmet jelentett a dunai árvíz. Az elsõ írásos feljegyzés, mely árvizet említ 1242-bõl maradt fenn. 1426-ban Zsigmond király utasítást ad a közös védekezésre. A plébánia feljegyzései pusztító árvizekrõl emlékeznek meg 1569, 1658, 1760, 1784, 1786, 1809, 1829-30-as években is.

1831-ben kezdõdött meg a Duna elsõ szabályozása. Az 1800-as években is voltak árvizek: 1845, 1858, 1862, 1897. Ebben az évben a Duna Véneknél szakította át a gátat.

Az 1954-es árvíznél a régi házak közel 30 %-a elpusztult.

"Harsog az országos Duna…s iszonyúvá nevelkedik árja. Maga is
nekiszilajodott, rádöbbent iszonyú voltára."

Az újjáépítés után az élet ment a maga rendes kerékvágásában. A gyerekek iskolába jártak a felnõttek pedig dolgoztak.

Iskola: Büszkék lehettek az itt élõ emberek az iskolára és elsõsorban tanítójukra Pados Józsi bácsira, hiszen az akkori kornak kimagasló kulturális életét köszönhették neki a véneki gyerekek és felnõttek egyaránt. 44 évig tanított, nevelt és intézkedett a falu fejlõdését szem elõtt tartva. Az iskolát a körzeti iskola megépítése után 1975-ben megszüntették, de õ még 7 éven át segítette a véneki embereket. 1982-ben, 72 éves korában hunyt el, s vele együtt eltűnt egy korszak.

A rendszerváltás után Vének ismét önálló gazdálkodási szerv lett. Körjegyzõséget hozott létre Kisbajcs, Nagybajcs és Vének Önkorményzata.

1990-ben a Gyermek- és Ifjúságvédõ Intézet üdülõ komplexumot épít Véneken. 1993-ban szintén itt építik meg a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány Jurta táborát, mely a falu 900 éves ünnepségén került átadásra a felújított faluházzal együtt.
Ekkor kerül sor a Pannonhalmi Fõapátság, a Véneki Önkormányzat és a falu szorgalmas lakosai által felújított templom átadására.1995-ben fejezik be a szennyvízvezeték kiépítését is. 1998-ban átadják és felszentelik Bangha Béla páter a keresztény sajtó megteremtõjének nagyszülõi házát. A faluház udvarán sátortábor került kialakításra 2 db faházzal és vizesblokkal, ami szintén magánszemélyek aktív közremûködésének köszönhetõ. 2002-ben közvilágítást kap az üdülõövezet.

2003-ban részben magánszemély közremûködésével elkészül a tanösvény és kétnyelvû információs táblák kerülnek kihelyezésre.

Véneket 910 év alatt nem tudták leigázni, hiszen talpra állt a töröktõl, talpra állt a dunai árhullámoktól és talpon fog maradni az elkövetkezõ ezer év folyamán is. Bízzunk jövõnkben és abban, hogy gyerekeink, unokáink ápolják majd az emlékeket és védeni fogják az értékeinket a elkövetkezednő nemzedékek számára. Higgyünk abban, hogy békében, nyugalomban és keresztényi hitben ünnepelheti majd ez a kis falu az Ezer éves évfordulóját is.

"Minden fáj, mi feledésbe hullik,
S az is, amit meg sem ismersz,
A volt, a lesz és a máshol-van síkjain.
Miért felejtenéd, ami felejthetetlen?"
(Mikó Eszer)